Sztárok aurái

Fresh Andi

Napsütéses gondolatok

Andi aurája első látásra elárulta, hogy tulajdonosa olyan életet él, amelybe belefér, hogy a felkelő nap gyakran ébren találja őt. Egyszóval alkatilag is bírja, hogy buliról-bulira rohanjon elkápráztatni a közönséget. Auratörzse, vagyis a testéhez legközelebb eső energiái főként vöröses színűek. Ez az egyik legerősebb energia, viselőjében sok a tűz, az alkotóerő, és a szenvedélynek sincs híján. Aurájának éterteste, vagyis a testét harminc-negyven cm vastagon beborító vöröses fény fontos szerepet játszik az egyén vitalitásszintjében, de egyfajta védőréteget is alkot, mely az immunrendszert táplálja.

Ebből következik, hogy akinek az aurájában ezen a részen piros-vörös színek találhatóak, az túl azon, hogy éber ember, fizikai és mentális szempontból rugalmas, még jó immunrendszerrel is rendelkezik. Az énekesnő életében fontos szerepet játszik ez a szín, ami magában hordozza az átlényegülés lehetőségét, színpadra lépve ez, és aurájának kék színei kezdenek dominálni, így jobban át tudja adni tehetségét. (Általában a piros aurájú emberek középponti szerepet szoktak betölteni mások életében vezető és követhető tulajdonságaik miatt.) Aurájának bal (energiafogadó) oldala odaadó, megbízhatóságot és stabilitást kedvelő jellemet tükröz. Megmutatja azt is, hogy a hölgy nem szeret unatkozni, folyamatos ingerekre és történésekre van szüksége, hogy minden egyes nap végén úgy feküdhessen le, hogy "ma is érdemes volt felkelni".

Aurájának jobb (energiaadó) oldala megmutatja, hogy tőle ezt is kapja az ember fia, aki képes Andit elkápráztatni. Ő egy egész életen át megújuló, folyamatosan élénk, szórakoztató, fejlett érzékenységű, adni képes, mély érzésekkel teli nő. Ez a kép is igen beszédes, jól látszik, hogy akiről készült az szinte túlcsordul az érzelmektől. Bizony, leendő párja csak győzze fogadni az érzelmi viharokat, és az "őrült" unaloműző ötleteket. Fejkörüli, meglehetősen élénk sárga, a nyári napsülésre emlékeztető energiái az új dolgok megismerésére, gondolkodásában nyitottságra késztetik. Lelkes ember, akire erősen hatnak élete történései. Lendületes mindennapjainak forgatagában figyel a körülötte lévőkre, és igyekszik őket is motiválttá, jókedvűvé tenni!

[vissza]