Újságcikkek


Indigógyermek a szebb jövő hírnökei

Az indigógyerekek létezésében lehet hinni, vagy egy vállrándítással elintézni a kérdést. De tény: egyre több az olyan gyerek, aki túlmozgásosságával az őrületbe kergeti. mélyenszántó gondolataival pedig elkápráztatja a felnőtteket. Kik ezek a csöppségek, mi a feladatuk, és miként bántunk velük?

Az indigógyermek elnevezés a kicsik körüli energiamező kékes árnyalatára utal. A kék szín az aurában a megújulást jelképezi: egy új, a spiritualitás és a szellemi lét felé nyitott világ előszelét hordozza.

Horváth Zoltán (28) nem csak látja az aurát, de olvas is belőle. Az elváltozásokból például következtetni tud a testi-lelki betegségekre valamint az érzelmi kötődésekre, és képes harmonizálni a negatív változásokat. Emellett indigógyerekekkel is foglalkozik. Az indigókat leginkább a magas vibrációs szint különbözteti meg az átlaggyerekektől. Ez a magas energiaszint áll a gyerkőcök hiperaktivitásának hátterében is. Egy hétköznapi ember energiaszintjének rezgésszáma 250-500 ezer közé tehető, míg az indigó aurával rendelkezőké másfélmillió!

indigogyermekTehát háromszor intenzívebb rezgéssel élnek, mint nem indigó társaik - meséli Zoltán. De ne csapjuk be magunkat! Ha egy gyerek figyelemhiányos, koncentrációzavarai vannak és túlmozgásos, az nem jelenti azt, hogy indigó színű az aurája, viszont az indigógyerekekre kivétel nélkül jellemzőek a fentiek. További gyanúra adhat okot, ha a kicsi másképpen reagál a világra, mint a kortársai: ha karizmatikus személyiség az emberi kapcsolataiban érzékeny, jók a megérzései és kreatív, valamint az intellektuális képességei is kiválóak. Az ilyen gyerekek képesek belelátni a világ mozgatóerejébe, észrevesznek és éreznek olyan dolgokat, amiket a felnőttek nem tudnak visszaigazolni. Ezért fordul elő gyakran, hogy a szülők elfojtják az indigójelleget: ha a kicsi nem élhet a képességeinek és a tulajdonságainak megfelelő életet, illetve folyamatosan meghazudtolják a "látomásait", elvész belőle ez a képesség.

Indigó aurájúak már a 70-es, 80-as évek elején is felbukkantak, ám tömeges elterjedésük a 90-es évekre tehető. Egy amerikai felmérés szerint ma a világon minden ötödik gyerek születik ilyen aurával. Egy indigógyerek csak azt fogadja el, amit észérvekkel elmagyarázunk neki. Éppen ezért ha helytelenül viselkedik, a megoldás nem a fenyítés, hanem az arra való rávilágítás, miért nem jó az, amit tett. El kell magyarázni neki, hogy a szükséges büntetés azért jár, hogy elgondolkodjon rajta, és tanuljon belőle. Viszont ha csak büntetünk, elzárkózik, és kivívjuk a megvetését - óv a hibáktól a szakember. Mivel , az indigógyerekek sokfélék nem jó az általános elveket követni a nevelésükben.

Az aurának különböző részein nyilvánulhat meg az indigójelleg, a különböző típusok ennek függvényében más-más bánásmódot igényelnek. Először azt állapítom meg, hogy az indigó szín az aura melyik részéhez kapcsolható, és ennek tudatában adok egyénre szabott tanácsot. Az indigógyerekek megjelenésével az emberiség ciklusváltásának vagyunk tanúi. A különleges aurával rendelkezők olyan igazságokra vezetnek rá minket, és olyan üzeneteket adnak át, ami meghaladja a jelenlegi tudásunkat. Ők lesznek a jövő polgárai, ők fogják megteremteni azt a szebb és jobb világot, amiben nem az anyagiak utáni értelmetlen hajsza jelenti majd a hétköznapokat hanem a szellemi és spirituális fejlődés ad értelmet az életünknek.

Blikk Nők